Az olasz dialektológia az újlatin nyelvészet egyik leggazdagabb területe. Olaszország területén számos (egyes becslések szerint 200 körüli) újlatin dialektust és aldialektust (nyelvjárást) használnak. Ezek az olasz dialektusok (dialetti italiani) északról dél felé haladva erősen különböznek egymástól, oly mértékben, hogy két távolabbi beszélő meg sem érti egymást: így a kölcsönös érthetőség végett mindenkinek beszélnie kell a sztenderd olasz nyelvet (olasz köznyelv).
Az erős dialektális tagolódás oka az egységes Olaszország, illetve az olasz irodalmi nyelv késői kialakulása volt. Sok olasz dialektust ma már teljesen önálló újlatin nyelvként tartanak számon, amelyek már saját helyesírással is rendelkeznek. Ilyenek a szicíliai, a nápolyi, az emilián-romanyol, a velencei, a lombard, a ligur, a piemonti, a szárd és a korzikai.
A dialektusok hovatartozása nyelvészetileg még az újlatin nyelvek csoportjain belül sem egységes: a La Spezia és Rimini városokat összekötő képzeletbeli vonaltól északra a nyugati, míg délre az italo-dalmát újlatin nyelvekhez tartoznak. A kettő között természetesen átmeneti nyelvjárások is vannak, mint például az olasz irodalmi nyelv alapjául szolgáló toszkán dialektus. A nyugati és italo-dalmát újlatin nyelvek bizonyos, főleg hangtani tulajdonságok alapján különülnek el, ilyen meghatározó jellemző például a szóközi egyszerű mássalhangzók viselkedése – zöngésülés, eltűnés stb.
Az olasz irodalmi nyelv alapjául a középolasz dialektuscsoport, ezen belül elsősorban a középkori toszkán dialektus szolgált. Az ebből kialakuló mai sztenderd olasz nyelvre azonban a többi közeli középolasz dialektus, így a római dialektus is hatást gyakorolt. Érdekes módon a mai toszkán dialektus a sztenderd olasz nyelvtől a kiejtésében észrevehetően elkülönül, például egész Olaszországban egyedül a toszkán dialektus használja a 'h'-mássalhangzót a 'k' helyett: például a 'come' szó hóme ejtése a köznyelvi kóme helyett. A köznyelvi 'cs'-mássalhangzót - a rómaihoz hasonlóan - a toszkán dialektus is "s"-nek ejtik, szemben a sztenderd olasz ejtéssel: például a 'cinquecento' szó sinkuesento ejtése a köznyelvi csinkuecsento helyett.
|